A külföldi fotózásokra jogosan gondolhatunk úgy, mint egy életben egyszer talán megtörténő különleges alkalomra, amihez különleges esemény dukál, mint például egy esküvő, vagy legalább is egy jegyes fotózás. Ki kell ábrándítsalak, ha te is így gondoltad: Néha a hétköznapi pillanatok megőrzése, a családunk első hivatalos képi emléke pont ennyire fontos, amiért bármikor repülőre szállnék. Így történt ez a családi fotózás Párizsban.
Anna először itthonra tervezte a fotózásukat, amikor haza utaznak Budapestre, de beszélgetve mind a ketten arra jutottunk: Az igazi családi pillanataik ott történnek, ahol a mindennapjaikat töltik Nórival, az akkor 3 éves kislányukkal: Párizsban és a párizsi kislakásukban.
Nóri mondhatni ide született, itt tette meg az első lépéseit, itt mondta ki az első szavait, itt olvastak ki hosszú éjszakákon megannyi könyvet, itt gyűlnek a kisasztalhoz kuporodva minden közös falatozásnál és ennek a kis lakásnak a konyhájában vált mestercukrásszá Anna, aki Párizs legjobb cukrász iskolájában tanulhatta ki a mesterséget úgy, hogy közben ennek a pici lánynak az anyukája volt elsősorban.
Ugye, te is érted már, hogy miért repültem hozzájuk gondolkodás nélkül? :)
Nem volt minden zökkenőmentes
Igaz, az út nem ment zökkenőmentesen, az első tavaszi időpont a fedélzetre szállásig szinte biztos volt, majd a repülőn ülve már kevésbé: Törölték a járatunkat úgy, hogy már a gépen ültünk egy órája. Szinte fel sem fogtuk, hogy ez tényleg megtörténhet, de nem adtuk fel, hamar találtunk egy másik dátumot és másik légitársaságot, így a fotózás végül őszre csúszott, amikor újra nekivágtunk Párizsnak - Ezóta már csak akkor merek lelkesedni, ha tényleg a levegőben van a gépünk :D
A második nekifutásnál sajnos a fotózás előtti este nagy fájdalom érte Annáékat, aznap húnyt el az édesanyukája, ami miatt majdnem lemondtuk a fotózást - érthető módon. De végül Anna úgy érezte, soha fontosabb pillanat nem lesz arra, hogy megélve a pillanatokat, kizökkenve a gyászból megőrízzék Nórinak ezeket az igazi, őszinte családi pillanatokat az első otthonukból, amit a fotózás után nem sokkal terveztek cserélni.
Nagyon megérintett Anna gondolata és hozzáállása, hogy a gyász, bár számítottak rá, hogy hamarosan megtörténik, csak ráerősített benne arra, hogy mennyire fontosak a családi emlékek, a fotók, főleg egy gyermeknek az édesanyjával.
Én pedig igyekeztem ennek megfelelően egy biztonságos, megtartó, elmerülő, boldogsággal megtöltött közeget és élményt teremteni, ahol Anna és a kis családjuk is elengedheti magát.
Anna anyukája kedvenc virágát tette az asztalra, az érkezésemig az ő kedvenc dalait hallgatta és a fotózás alatt is többször felidézte a kedves emlékeit vele. Ez számomra egy teljesen új tapasztalás volt, ami megmutatta, hogy a szeretetet, az örömöt és a gyászt nem kell szigorúan elhatárolni egymástól, megélhető mindhárom egyszerre a kedves, örömteli emlékek felidézésével, amik együtt gyógyítani is képesek - ehhez pedig hihetetlen nagy erő és tudatosság kell, főleg, ha egy folyton kérdező, kíváncsi kislány áll melletted, akinek példát szeretnél mutatni - ebben pedig azóta is Anna számomra a nagybetűs példa.
Az ő történetük, elmesélve
Az otthoni családi fotózásoknál mindig van egy célom: Azt a történetet elmesélni a képekkel, amik tökéletesen arról mesélnek, milyenek is vagytok ti, mit szerettek csinálni, mi az, ami fontos pontja az otthonnak, mitől otthon az otthon egyáltalán és milyen karaktereket, szerepeket töltötök be ebben a bensőséges birodalomban.
Annáék lakása picurka, ahol étkező asztalnak már nem jutott hely, így rájuk nagyonis jellemző, hogy a kanapén vagy a kanapé előtti kis asztalon esznek. Ettől annyira ők és ez fog eszükbe jutni év tizedekkel később is, ha majd az unokáknak mesélnek az első otthonukról - így na ná, hogy szerepet kapott a képeken! :)
Anna a fotózás előtt nemsokkal végzett a Ferrandi cukrász suliban, amire nagyon sokat készült, sütött otthon sokat, ahol Nonó is besegített örömmel. Saját kis konyhája van, saját kis cukrás sapkával, amit imád! Ez anya és lánya aktuális közös pontja, amit ki nem hagytunk volna.
Nonó már elég jól beszél franciául, sokat bújják az angol könyveket is, hogy minél több nyelven megtalálja a közös hangot másokkal is, így a kanapén olvasás is rendszeres program. A mókázások, nagy beszélgetések után a nyakunkba vettük a várost, ahová bringával érkeztek, csak úgy, mint egy átlag hétköznapon.
Nade, innen meséljenek a képek, amik nem csak az örömről mesélnek, hanem valami sokkal többről: Egy család történetéről, akik egy pici, párizsi lakásban teremtettek új világot: A saját szeretetbuborékukat, ahol mindennek és mindenkinek van helye - és egy szelet sütije!
