kamilla_viragok.jpg

HÉTKÖZNAPI CSODÁK

Túrázás, hegyek, szerelem - Esküvői kreatív fotózás a Júlia-alpokban


Gergő és Kata még májusban képesek voltak a Júlia-alpok Szlovén határán menyasszonyi ruhában a hegyek vonulatain, néhol térdig hóban, néhol ködbe búrkolózott völgyeken át szelni a hegyeket EZEKÉRT a képekért.


És ezt most nem én találtam ki nekik, csak ilyen jól működik a vonzás törvénye.


Tudniillik, két teljes hegyi turák nélküli covid év után idén februárban lefoglaltam a szállásainkat Szlovéniában és Olaszországban, Balázs még úgysem járt arra, nekem pedig már nagyon hiányoztak a hegyek.

Egy kikötése volt, munkát nem vihetek oda, csak túrázunk és pihenünk.


...Aztán jött a találkozóm Katával és Gergővel, a két komoly túrázóval, akik a megbeszélésünk alatt hangosan kimondva ábrándoztak arról, hogy az esküvői kreatívjukat az Alpok vonulatain képzelik el, jóval az esküvőjük előtt, úgy május környékén, hogy az esküvőn már ott díszeleghessenek a fotók. De persze ez csak egy álom, megértik, ha nem utazom ennyit vagy épp nem turázom egy fotózásért.


Na, itt már vigyorogtam magamban és csak annyit mondtam: Májusban ott találkozunk, ugyanis pont ott fogunk túrázni!


És megtúráztuk, íme az eredménye. :)


Ez a történet pedig csak egy újabb tökéletes példája annak, amit mindig is gondoltam:


A hasonló lelkületű és világú emberek végül megtalálják egymást, akkor pedig ennyire jó dolgot születnek belőle!


Köszönöm az instagram algoritmusának, hogy Katáékhoz sodort, remélem az ő képeik pedig mégtöbb természetimádó, túrázós, kutyázós, laza és életvidám párhoz visznek tovább.