kamilla_viragok.jpg

HÉTKÖZNAPI CSODÁK

BLOG| Zsufa kislány zsufa platója

Nem tudjátok elképzelni, milyen érzelmicunami zúdul rám, egy ilyen fával púposra pakolt plató (Babits most büszkén tenné a vállamra a kezét) láttán.



A lét-terem alapdarabja volt (egy biztosan, néha több, papa terveitől függően). Hogy egy kicsit felvilágosult szemmel tekintsek vissza a gyerkmekkoromra: Montessori elveknek megfelelő, gyermeki kreativitást fejlesztő játéktérnek is megállta a helyét. Mások villogó rendőrautóval, mi 1:1 arányú platóval (is) játszottunk. Volt az minden is, ostromra váró vár, nyugalom szigete magányra vágyó éneknek, titkok őrzője, mentshely a vérszomjas gúnárok elől, sátortábor, néha pedig még az eredeti funkcióját is ellátta. Néha.

Gyenge voltam és zsufa (épp úgy, mint a plató a képen) az elején mindig a bátyám húzott fel rá (ahogyan a fára is, mérthát oda sem tudtam felmászni gyengeségemből és zsufaságomból adódóan). Mígnem megtanultam a logikus lépéssort, amivel könnyedén, különösebb erőkifejtés és külső segítség nélkül én magam is feljuthatok. (Ekkor érzékeltem először, hogy a logika lesz, ami az én esetemben mindig az erő felett fog állni. )


Visszakanyarodva a zsufára pakolt platóhoz: Ott cipeli a gyermekkorom legkedvesebb emlékeit gondosan a fák közé rejtve. Az élvezetes háborúkat, a kihívásokat, a testvéri szövetségeket, az első fontos sikereket a saját fizikai határaimmal szemben, azt a fajta naiv gondtalanságot, amit csak egy gyerek érezhet. Cipeli még a papa erejét is, ami évről évre egyre fakulni látszik, a tenni akarást és az önerőből megoldást is.

Ez a púposra pakolt plató az otthon melegét fuvarozza épp. Egy pillanatra eljátszom a gondolattal: Egy zsufa kislány épp az ablakon át kémleli a dérbe burkolózott utcát, várva az utcabéli kutyák egymást sorban követő vakkogásával érkező jelzést, érkezik a papa, aki a kinti munkálatok végeztével mély, mosolygó hangon, a Jó-t hosszúra nyújtva, Jó napot!-ot köszönve lép be az ajtón, kellemes, friss fűrészelt fa illatot hozva, a háta mögött ezúttal farakás formájában újabb játékteret hagyva - ahol az utca kölykei előszeretettel bandákba verődve vívtak élet-halál harcot ostromról ostromra.


Mostmár el tudjátok képzelni? Csodálkoztok még, hogy egy kézzel a kormányt fogva, másik kézzel heves szívverések közepette a telefon kamerájára tapadva, szorosan a platós seggében igyekszem ezt megörökíteni? Ugye-ugye.