kamilla_viragok.jpg

HÉTKÖZNAPI CSODÁK

Könnyek és örömkönnyek a hajón - Vivi és Lőrinc

Nem tudom, hogy az évek alatt én lettem érzékenyebb vagy ennyi érzelmes párral, násznéppel hozott idén össze a sors, de mondhatni végig bőgtem a 2021-es esküvői szezont. 😅 Viviék esküvőjére ez halmozottan igaz, hiszen már évek óta ismerem Vivit és Zsuzsát, az anyukáját. (Mondjuk az arányát a sírva nevetésnek és a nevetve sírásnak nem tudnám pontosan megsaccolni, a lényeg, ha valahol nem volt hiány örömkönnyekből, az az ő esküvőjük. ☺️ )


Vivi és Lőrinc egy baráti társaságban kerülgették egymást, mire végre, egy nyári baráti nyaraláson palacsinta sütés közben addig sündörgött Vivi körül, még leégett a palacsinta akarom mondani elcsattant az első csók 😁 Innen pedig néhány lánykérős heccelést leszámítva (amiknek a sztorijait imádom, nagy forma ez a Lőrinc srác ! :D ) egyenes út vezetett a hatalmas igenhez és a nagy naphoz :)


Emlékszem Vivi anno, még az egyik első fotózásunkon mondta, hogy ha egyszer féjhez megy, biztosan én fogom fotózni. Én persze kinevettem, hiszen akkor még csak esküvőket sem fotóztam, erre tessék.. Megkérték a kezét és egyből a szabad dátumaim után érdeklődött, hogy biztosan én örökíthessem meg élete egyik legfontosabb napját ❤️ Aminek hatalmas örömmel tettem eleget.


A nagy napot teljességgel Budapestre tervezték, klisé mentesen, lazán, pont úgy, amilyenek ők maguk is. A kreatív fotózást beépítve a menetrendbe, terveztünk nekik egy BP Tour-t aminek végpontja maga az esküvő helyszíne volt, a Columbus Hajó. Közben megálltunk a mekiben, meg itt-ott különböző mutatós kis utcákban, kapualjakban, végül pedig tökéletes időjárásban, tökéletes fények alatt összeadtuk Őket. ❤️


Úgyhogy fogadjátok szeretettel ezeket az érzelmileg túlfűtött fotográfiákat, úgy nézzétek őket, hogy közben még én is sírtam :D


Helyszín: Columbus Hajó

Szertartásvezetés: Beszeda Gábor

Virág-dekor: HeyJune Flower&Design

Kaligráfia: SzinyoDesign

Dj: Tesényi Norbert Dj Tes

Fotó és Videó: All we have just stories


Videók:



Fotók: