top of page

BLOG

#TiSztoritok - Élet Somával és Besével

Virág Mészáros

2020-ban két kis élet egyszerre hozott boldogságot és örömöt Ági és Tomi életébe és így kezdődött életük legnagyobb kalandja: Somával és Besével - A Ti sztoritok első részében, ahol a visszatérő családok történetét mesélem el nektek fejezetről fejezetre.


Ebben az évben nyitottuk meg együtt a családi albumot, ahová évről-évre általam megőrzött pillanatok kerülhetnek - amit majd sok-sok év múltán, ebből a két kis apróságból lett felnőtt büszkén mutat majd a saját gyermekeinek - legalább is mindig ezzel a gondolattal játszom utómunka közben. :)


2020-ban történt, hogy Ági, aki akkor szintén érdeklődött a fotózás iránt, megkeresett újszülött fotózással kapcsolatban. Ritka eset az, ha egy helyett egyből két párnapos babát kell egyszerre fotóznom, így izgalommal felvértezve érkeztem hozzájuk, ahol nem csak ők négyen vártak, hanem az ablakon sorakozó színes betűk, amik kiolvasva a két apróság nevéről árulkodtak és arról is, amit a mai napig nagyon szeretek bennük, hogy mennyire figyelnek a részletekre, a harmóniára és arra, hogy Bese és Soma a lehető legjobban érezze, mennyire szép hely a világ és a legjobb helyet választották az életük színterének.

Ági és Tomi friss ikres szülő létükre teljes mámorban úsztak és ez a mámor a mai napig kitart, ezt évről-évre újra és újra megállapítom :)


Mert bizony, ennek a babaillatú időszaknak immáron harmadik éve. Rá egy évre elérkeztünk a második fotózásunkhoz, az első szülinapjukat követve. A két apróság egy év leforgása alatt nem szégyelt gomba mód kinőni a földből és magabiztosan körbe szaladni bármit és mindent is.


Hihetetlen egyformának láttam őket első látásra (sőt, a mai napig a pólójuk színéről tudom csak megkülönböztetni őket), de ahogy teltek a percek, egyre láttam megelevenedni a már bőven kifforóban lévő kis személyiségüket. És most, ennyi idő elteltével már látom a mintát is, ami ugyan nem volt tudatos, de majdnem minden fotózáson készülnek nagyon hasonló pillanatok is :))


A zsiványság már javában jelen volt a baba arcok mögött, ketten két felé, egyikőjük mindig elől, a másik mindig apával vagy anyával :)


Hatalmasat mókáztunk, már ekkor elképesztő öröm volt látni, hogy "miből lett a cserebogár", és még hol van a "vége"?? :)


Majd a karácsonyi stúdió fotózás után, a nyár közepén ismét kiszabadultunk a természetes közegükbe, ráadásul egy igazi elköltözés előtti utolsó emléksorozatra a szülővárosban, ahol szinte ismét két új kisfiú jelent meg előttem, akik ugyan ismerősek voltak, de közben mégis annyit változtak az elmúlt idők leforgása alatt.



A pufi babaarc, az első kunkorodó fürtök, a husi kezek és lábak és a togyogó szaladás mind elillant, a helyére érkezett két a korosztályához képest magasabb, csupavigyor, izmos és szemtelenűl fürge kiskrapek, akik még mindig ketten két felé mennek - kivétel ha gödörről vagy bogarakról van szó, mert akkor egyből mind a ketten ott teremnek :)


Ez a két fiúcska még mindig megkülönböztethetetlen számomra, de egyelőre még nem kérik ki maguknak, ellenben a mókára, játékos feladatokra mindketten vevők már! Főleg, ha szellemeset kell játszani egy pléd alá bújva vagy ha könyv kerül Ági és Tomi kezébe.


Ekkor azt gondoltam, az egy év alatti változásokat kimaxolták ezalatt az idő alatt, de újra tévedtem. Ismét eljött a következő év nyara és bár már küllemre tényleg nem történt gyökeres változás, az a belső, ami eddig csak nyíladozott, mostmár végképp virágba borult én pedig csak ámultam a vigyorgó, ámbár csendes gyerekekből lett nagy szókinccsel felvértezett dumagépeken, akiknek fiatal koruk ellenére a humora is a helyén van :)


Mindeközben Tomi és Ági cseppet sem változtak úgy, hogy közben minden változott körülöttük. Ági újra munkába állt, beköltöztek a saját otthonukba, ahol a kert adta örömökben teret adhat az alkotó vágynak finomabbnál finomabb szörpökön, lekvárokon keresztül. A két fiú közben bölcsis lett, most pedig már kezdik az óvodát - ahol biztos vagyok benne, hogy az összes kislány szerelembe esik majd!

A fiúk pedig nem győztek mesélni nekem. Mesélni a KROASZON-ról, amit annyira édesen ejtenek, arról, hogy milyen zsákmányokat visznek majd haza a Duna partról és már bizony kikérik maguknak azt is, hogy mikor fotózhatom őket és mikor nem, márpedig ha Bese leül egy fára, az csak azért van, mert kavics ment a cipőbe, nem pedig azért, hogy lefotózzam :) De ha felmászik a fára, akkor serényen kattintsak, ne hagyjam veszni a pillanatot! :)


Ami talán legtöbbet változott az elmúlt évhez képest bennük külső szemmel - a haláli dumájukon kívül - az az egymással való kapcsolatuk. Idénre pont olyanokká váltak, mint amit mindenki irigyel abban, ha valakinek van egy ikertestvére: A szüntelen radarozása a másik érzéseinek és a folytonos vágy a kapcsolódásra.


Imádják ölelgetni egymást, mindenhová együtt szaladnak, leellenőrzik egymás kavicsait, igazi kis cinkosok lettek. Az érzés, hogy ezt végig követhettem, láthattam és elmenthettem számukra és a jövő számára pedig felbecsülhetetlen és leírhatatlan öröm, boldogság és érték számomra, amiért elképesztően hálás vagyok Áginak, hogy akkor rámtalált és nem eresztett.


Ez volt hát az én szemszögem, most ismerjétek meg a másik oldalt is :) Ági így mesél az évenkénti fotózásainkról:


"Mielőtt megszülettek ikerfiaink, keresésbe kezdtem, hogy ki készítse róluk az első otthoni újszülöttfotókat. Fontos volt számomra, hogy ne bugyolálja be az újszülötteket, hanem természetes, bensőséges képek készüljenek róluk és az újdonsült családunkról az otthonunkban.

Ekkor tetszettek meg Virág munkái, nem is keresgéltem tovább. A fotózás is jól alakult, a képekkel is teljes mértékben elégedettek voltunk.


Mivel az első évben nem készült rólunk egy igazi családfotó sem, amit igazán szépnek láttam volna, a következő nyár előtt újra felkerestem Virágot, hogy szeretnék egy természetben készült sorozatot az akkor már majdnem 1,5 éves, csetlő-botló, világot éppen felfedező ikreimmel.


Ez után a Férjem is megjegyezte, hogy ez még élménynek is jó volt, jövőre is menjünk!

Télen kipróbáltuk a stúdiós karácsonyi fotózást, ugyan csodaszép képek lettek, rájöttünk, hogy mi a természetben készült képekért vagyunk oda.


Következő évben a fotózással búcsúztunk el a lakóhelyünktől, költözés előtt. Idén pedig felfedeztük a kagylókat és lehültünk a nagy melegben a Dunaparton.


Valamiért a fiúk kiskorukban nagyon féltek a (főleg) szakállas férfiaktól, így mindenképpen örültünk, hogy lány fotóst találtunk. Virágot imádják a srácok, az utolsó alkalom után a kocsiban ezt mondták róla Soma: "Szeretem ezt a lányt!"


A falon lévő fotókat rendszeresen nézik és mesélik, milyen jól érezték magukat, mikor szellemeset játszottak, majd kérdezik, hogy mikor megyünk újra.


Szeretem Virág fotóinak a színvilágát, a természetességüket, bensőséges hangulatukat és hogy már nem kell aggódnom, hogy pár felcsusszant kiló után is szép képeket fog-e készíteni rólam. Hiába készíti Ő minden évben a családi képeinket, mégis minden évben teljesen más és változatos fotók készülnek, mint korábban.


Már most várjuk (a férjem is, és ez nagy szó) a jövő évi kalandot!"




Comments


bottom of page