Adriék az a család, akikkel büszkén mondhatom, van közös hagyományunk. Közös hagyomány például az, hogy évente egyszer, nyár végén elmegyünk együtt egy olyan helyre, ahol korábban ők még nem jártak. Közös hagyomány az is, hogy ilyenkor mindenki félrerakja a hétköznap felöltött elveket, szabályrendszereket, felnőttes attitűdöket és kiengedi a belső gyermeket, a kis cinkostársat - a lányok legnagyobb örömére. És persze közös hagyomány az is (bár nem a terv része), hogy mindenki hullára fárad a végére, de feltöltve, mosollyal az arcán tér haza (vagy még a kocsiban elalszik hazafelé, ez persze kortól függő :D )
Tavaly felmásztunk a Pilis egyik legszebb hegytetőjére, amit Adri azóta is csak úgy emleget "Tényleg nagyon szép volt, de a lányokkal mégegyszer biztos nem" :D úgyhogy idén egy könnyen megközelíthető, biztonságos helyszínt választottunk, amiről tudtam előre, hogy a lányok nagyon fogják szeretni. Így készültek hát az idei képek a Zóra által "csak egy kicsit nagyobb, mint az otthoni homokozónk" névre keresztelt területen. :)
Mindenki magához hűen abszolválta az eseményt, eleget téve a hagyományok által felállított elvárásoknak: A lányok jobbnál jobb ötletekkel drukkoltak elő, én adtam alájuk a lovat, Adriék pedig kérdés nélkül vevők voltak mindenre. Így készültek homokangyalok, rajzoltunk kézzel-lábbal, és így vált anyából toronyban ragadt hercegnő, apából gonosz, védelmező szörny, Zórából és Almusból hősök, belőlem pedig a büszke szemlélő, aki mindezt képeken keresztül elmesélheti, újra. :)
Comments