Szabadság. Természet. Evezés. Mezítláb. Siklóernyő. Duna. Falmászás. Szerelem. Áldás.
Mégis hogyan kapcsolódnak egymásba ezek a szavak a legtermészetesebb úton? Claun és Mátén keresztül, akik még a saját esküvőjüket is a Duna partján tartották, ahová stílusosan, evezve érkeztek :)
Ezzel a két szabad, kalandvágyó lélekkel még a nyár folyamán sodort össze az élet a főfolyónk legszebb szakaszán. A fotózás apropója Johanna volt, aki ekkor még a pocakban lubickolt, míg a szülei hangos nevetések kíséretében fürdőztek a dunai naplementében.
Nagy örömömre magukkal hozták Acsát is, aki alig várta, hogy a vízbe szaladhasson. Látszik, hogy igazi dunaimádó a kutyus is A fotózást végig vigyorogtam, amint végeztünk Clauék már ugrottak is a vízbe én pedig csak mosolyogva szemléltem a partról, ahogy a rózsaszínre, sárgára festett fodrok körbetáncolják őket Acsával.
Azt hiszem, a képek hűen tükrözik, milyenek is ők. Féktelenül szerelmesek egymásba, a természetbe, a Dunába. Én pedig kicsit beléjük :))
Azóta már Johit is volt szerencsém megismerni, alig várom, hogy megmutathassam!
Comments