Ivett és Ati még gimis korukban találtak egymásra, immáron 11 éve. Mondhatni, egymás mellett váltak felnőtté - és egy szerencsés kislurkónak köszönhetően: Szülőkké.
Azt hiszem a képeket nézve nem árulok el vele nagy titkot, Ádi baba egy régóta vágyott lebegős boldogságbuborékba érkezett, ami azóta is nap mint nap körüllengi.
Még a kismama fotózáson kérdezgettem őket, hogy hogyan képzelik majd el Ádival a mindennapjaikat. Ati szerint amint lehet, focit fog nézni és játszani, Ivi szerint pedig mindegy, hogy mit csinál, abban támogatják - csak baja ne essen. :))
Na, hát már az újszülött fotózás is pontosan tükrözte őket, mire megérkeztem Ádi már túl volt egy meccs nézésen, amin állítólag együtt sírtak Atival (ki-ki a maga okából) :)) Ivett pedig minden rezdülését aggódó szeretettel követte.
De tudjátok mit gondolok? Hogy ez pont így a legtökéletesebb! Már látom magam előtt a következő 5-10 évüket, ahogyan Ati nyugtatja Ivit, hogy minden rendben lesz a focitáborban, Ivi pedig addig integet törölgetve a könnyeit, amég az autó, amiben Ádi épp a táborba utazik, el nem fordul a sarkon. :))
Imádom, hogy ilyenek vagytok, hogy még a nap is elmosolyodik, ha rátok néz!
Comments