Az esküvők végletei - Finnországtól Spanyolországig
2018-ban megadatott, amiről a legtöbb esküvői fotós titkon álmodozik: Egy éven belül két külföldi esküvőt is emlékképekbe zárni, ráadásul Európa két ellentétes pólusán: A jeges északi Lapföldön, Finnországban és a forró spanyol borvidéken, Spanyolországban. Ezek az esküvők nem csak attól voltak különlegesek, mert hazánk határain kívül estek, hanem attól is, hogy egy és ugyanazon éven belül tapasztaltalhattam meg a két ország közti markáns különbségeket nemcsak éghajlat, hanem kultúra, habitus és esküvői hagyományok terén is.
E tapasztalat alapján őszintén kijelenthetem: Eléggé ellentétei egymásnak. Hogy miért? Országonként lebontva, tapasztalás szinten elmesélem nektek. :)
A hosszú tél vidéke - Lapföld, Finnország
Finnország északibb része, Kemi, ami a Lumi Linnáról, a jégkastélyról és az északi fényekről ismert. Erre felé él Joulupukki, az igazi mikulás is!:) Ez az a hely, ahol télen összesen két órát van fent a nap. Évi és Matti szavaival élve: "Ha egy jót buliztál előző este, simán lehet, hogy másnap nem is látod, mert azt a két órát nagyon könnyű átaludni."
Első repülőút és a vele járó kalandok:
A kalandom pont március első pár napjára esett, mondhati a legtélibb időszámitás kellős közepére. Évi és Matti egy félig magyar félig finn pár, akik a polgári szertartásukat otthon, Finnországban míg a lakodalmat itthon, Magyarországon, egy igazi nyári napon tartották. Életem első és legkalandosabb repülőútja és ehhez a jeles alkalomhoz, országhoz és hozzájuk köthető. :)
A repülőre felszállástól a megérkezés pillanatáig arcra fagyott mosollyal ültem és meredten bámultam a lassan távolodó fénylő valóságot, keresve a szívemnek legkedvesebb panelrengeteget, a Dunám, a fővárosom majd az apróra ruzsgorodott ott-Honom is. Hegytetőt sem láttam korábban, csak a magyar fajtát, amit mi ugyan hegynek becészünk, de valós hegyeket látva, néha dombnak is komikus képzelni. Porcukorral megszórt krémes süteményre hasonlítottak, legszívesebben sunyiban végig húztam volna rajtuk az ujjbegyem, mint a karácsonyi felhőszeleten. Egy átszállással, megérkezve +8ból a -17 fokba az arcomra fagyott mosoly lekaparhatatlanná vált, hiába más a hőérzet a kevésbé párás vidékeken.
3 napot töltöttem Éviékkel, amiből az egyik az esküvőjük napja volt, a másik kettő pedig az élményszerzésnek volt szentelve. :)
Amit fontos megjegyeznem, hogy a visszafelé járat nem feltétlenül van összehangolva a BUD járatokkal, így a visszafelé útnál - életem második repülésénél - kapásból a reptéren kellett az éjszakát töltenem, megvárni a reggeli 7-es járatot. (Ezt csak utólag meséltem el a családnak)
Ugyanitt megjegyezném: A napkelte egész szép volt a panoráma ablakokon keresztül! :) De talán sosem lesz olyan szép, mint maga Európa legszebb terepasztala, az Ezer tó vidéke jégbefagyva, madártávlatból, a végtelen fenyőrengetegeivel.
A finn mentalitásról
Nálam egyértelműen megnyerte a legindividuálisabb nemzet címet, miszerint minél északabbra él egy népcsoport, annál zárkózottabbak, annál jobban kedvelik a magányt, amihez az éghajlati adottságok nagyban hozzátesznek. A fél év tél, a hosszú sötétség csak erősíti az érzést: Az otthonod, a fény és Te magad vagy a legfontosabb. Idegen számukra a testi kontaktus beszélgetés közben, alapvetően (általánosítva) introvertáltak mintsem extrovertáltak.
Lapföldre érkezve minden lakóépületen hatalmas, földig érő ablakokkal büszkélkedik, amin betekintve minden lakás olyan, mintha egy ikea katalógus egyik oldalát nézegetnénk épp (hiszen az év velős részét ezen az x négyzetméteren töltik).
Az utcák tágasak és teljesen normális, hogy a reggeli bevásárláshoz egy sítalpas, kosaras, rollerszerű járgánnyal indulnak útnak a 2 méteres hófalak közt. A legtöbb finn-nek van saját mökkije, ami egy kis faház szaunával, az erdő közepén, aminek építéséhez külön rendelet írja elő: A szomszédodtól legalább 2 kilóméterre kell lenned, hogy biztosan ne zavard. Számukra ismeretlen a tejfölért átkopogás, a vasárnap reggeli fűnyírás, a szomszéd titkon kémlelése és az összefutáskor megejtett kötelező bájcsevejek. Csak azért nem beszélgetnek, hogy ne legyen csend, ami nagyon szimpatikus. :)
Esküvői tapasztalatok
Ugyan Éviéknek kint szűklétszámú, polgári szertartásuk volt, a Magyarországon tartott lakodalomba is igyekeztek belecsempészni a finn esküvői hagyományokat.
A polgári szertartásuk nagyon rövid volt és vidám, finnül volt így nem nagyon értettem a szöveget, amit az anyakönyvezető elmondott, de látványos különbség volt a magyarhoz képest, hogy nem a sírásra ment ki a játék. Nem csak az eskető testbeszéde, a zene is vidám, ritmusos volt, a pár és a család is sokat mosolygott, nevetett közben.
A lakodalomkor (itthon Magyarországon) a helyszínre belépés előtt fát fűrészeltek, a vacsora előtt pedig több barát is elmondott egy-egy beszédet a párról, a megismerkedésükről. (Ezt már egyre gyakrabban tapasztalom magyar esküvőkön is, de eredetileg nyugati országokra jellemző esküvői elem)
A mi hagyományaink viszont sokkal kevésbé befogadhatóak más esküvői kultúrával rendelkezdőknek, mint fordítva. (A cipőből ivást inkább meg sem említem, az számomra is értelmezhetetlen :D) A gyertyafénykeringő gyertyafújás részét például úgy értelmezték a finn vendégek, hogy mindenkinek ell kell fújni a másik gyertyáját, a menyecsketáncnál pedig mindenki forog egyet mindenkivel. :) Ha megpróbálok kicsit az ő fejükkel gondolkodni, teljesen jogosnak érzem az összefüggést. Hozzájuk képest a mi kultúránk sokkal kollektívebb, társasabb cselekvést igénylőbb, így jogosan gondolhatták, hogy egy egész napos, csoportos cselekvésekkel tarkított ünnepségen, számukra ismeretlen programnál miért ne kellene kivenniük a részüket.
Funfact:
Az esküvőn beszélgettem erről az egyik vendéggel, szerinte nálunk kibírhatatlan a nyári meleg, furán sokat nevetünk és beszélünk és zavarbaejtően, már-már idegesítően kedvesek vagyunk, túl sokat pusziszkodunk másokkal és félünk az egyedülléttől. Van benne valami! :)
A szentimentális Spanyolország
Ide Yolanda és Nacho esküvőjére vezetett az utam, akik egy budapesti esküvő vendégeiként találkoztak velem és a munkámmal. Az esküvő Madridtól északra, másfél óra kocsiúttal, Spanyolország legszebb borvidékén volt. Számomra ez a vidék jelenti az örök nyarat és a végtelen nyitottságot.
A spanyol mentalitásról
A kiindulópontom itt is a saját magyar mentalitásom, a hozott és szerzett (például finnországi) élettapasztalataim.
Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, ennyi lenne: Fogd a finnekét és tükrözd az ellentétére. :) Még a lakóépületekre is igaz ez. Ezen a területen zömében régi, közel vagy akár több 100 éves kőházak vannak, amelyek folytonosságot követve egymáshoz tapadva épültek. Szélességében nem nagy a beltér, azonban egy átlagos lakás/ház így akár 3 vagy több emeletes is lehet. Ezenfelül apró ablakokkal rendelkeznek, amin többségben fa lamella is van. Ennek oka, hogy az erős nap, magas hőmérséklet kevésbé fűtse fel a lakrészt. Yolanda pont egy ilyen házban nőtt fel. :)
Spanyolországba érkezve imádtam a végtelen nyár érzését (bár nekem személyesen túl forró a levegő), a nyüzsgést, a hétköznapi pillanatokból is túlpezsgő vért még az utcai kiabálások is lenyűgöztek.
A hazafelé tartó repülőn egymás mellett ülve egy spanyol üzletember fogalmazta meg jól mindazt, amit én is megtapasztalhattam: A spanyolok tudják mi az a játék és szeretnek játszani. A nők imádnak kitünni, igazi nőként jelenlenni, a férfiak pedig ezt férfiként észrevenni és nap mint nap eljátszák egymással, hogy kellenek a másiknak. Ez nem sértés a nő számára, ez dícséret. Azt hiszem ez a fajta latinos pezsgés ami annyira magával tudott ragadni nézőként. :)
A spanyolok számomra minden ponton végtelenül kedvesek, nyitottak, vendégszeretőek, harsányak és érzelmesek. Elemi részük az érintkezés, a folyamatos sztorizás, az érzelmek kinyílvánítása, a közvetlenség, ami fotó szempontból hatalmas előny, csak kapkodtam a fejem az elreppenő pillanatok közt. :)
Esküvői tapasztalatok
Yolanda teljességgel spanyol család gyermeke, míg Nacho apai ágon spanyol, anyai ágon amerikai származású, ezért az esküvőjük hagyományokat illetőleg a spanyol volt a fő csapás.
Magát a szolgáltatókkal való egyeztetés részét is jóval lazábban kezelték (az általam itthon megszokottakhoz képest) egészen az esküvő végéig. Például megbeszéltük, hogy a tempolomnál várjuk őket, majd hívtak, hogy mégsem, jön majd valaki értünk (aki nem beszélt angolul) és elvisz inkább a helyszínre, majd Yolanda szülői házához és onnan visz majd valaki tovább a templomhoz. Ez olyan szinten lazán működött, hogy még a kocsiban ülve, spanyolul "veszekedve" is uticélt válttottunk. :) Bevallom, nagyon tetszett, hogy nem vesznek semmit véresen komolyan, nem görcsölnek napokat a programterv tökéletességén.
A tempolomi szertartás sem a megszokott hagyományokon alapult, annak ellenére, hogy a spanyolok erősen vallásos, 76%-ban katolikus emberek, a katolikus templomi szertartás pedig globálisan ugyan azon elemekre épül - gondoltam én.
Majd jött egy végtelenül humoros, igazi előadói vénával rendelkező pap, egy zenekar és máris Whoopi Goldberg egyik filmjében éreztem magam, ahogyan felállásra és tapsolásra ösztönözte a násznépet, miközben együtt skandálták a Hallelujah modern, pörgősen poppos verzióját. - De ez elvileg nem volt megszokott jelenség!
Ami viszont igen: A vőlegény édesanyjának egy korona kinézető, díszes, fekete kendős fejdíszt kell viselnie a bevonulás alatt. Az amerikai származású örömanya erről úgy nyilatkozott, hogy ez volt az egyetlen spanyol hagyomány, amit bevállalt az esküvőn. A férjével való megismerkedésük óta igyekszik a saját hagyományait is érvényesíteni és bár ő döntött úgy, hogy Spanyolországban alapítanak családot, fontos, hogy ápolja és továbbörökítse a saját hozott hagyományait is.
A tempolomból kiérve hagyományos spanyol zenekar várt bennünket, ahol a násznép egyből táncraperdült a zene hallatára. :)
A vacsora helyszíne egy borászat volt, ahol odaérkezve állofogadással várták a vendégeket, mindezt az ameriaki hagyományok mintájára.
Az este további részében újra a spanyol szokások vették át a főszerepet, így volt a vacsora előtt az asztalok körül tömeges körtánc, 6 órás vacsora, ahol a fogások közt mindig más történt: Például a szülők ajándékozása, beszédek, egy bizonyos ütemre szalvétát lengető vendégsereg és a torta felvágása karddal.
Maga a buli szinte csak éjjel 1 körül kezdődött. Magyar fotósként ez nagyon ellentétes volt az általam megszokottakkal, itthon 1-kor már tú lvagyunk 2-3 táncosblokkon és többnyire nem csak mi, de a násznép fele is épp hazafelé indul. :) Ezenfelül megtudtam, hogy maga az esküvő lényegében 3 napos volt, úgyanis a nagy napot megelőző estén már van egy közös vacsora, ahol a család és barátok is jelen vannak, illetve az esküvő másnapján szintén folytatják az örömünnepet. Yolanda és Nacho esküvője kis esküvőnek minősült a maga kb. 100x főjével, egy átlag spanyol esküvő 300 de akár 600 fő feletti is lehet.
Finn vs. Spanyol esküvői hagyományok fotós szemmel
Nagyon hálás vagyok, hogy ezt a két végletet egy ugyanazon évben tapasztalhattam meg, így méginkább kontrasztos számomra a két ország habitus és esküvői hagyomány közti ellentéte.
Azt kell mondanom, hogy az itt említett népek hagyományain jól érezhető a mentalitásuk. Míg a finneké többnyire individuális, a spanyoloké minden esetben közösséget bevonó hagyomány. Míg a finnek szeretik rövidre zárni a közösségi örömködést, a spanyolok minél több időt igyekeznek együtt tölteni. Míg a finnek csak a legközelebbieket hívják meg általában az esküvőjükre, szeretik inkább szűk körben ünnepelni, addig a spanyolok minél több emberrel szeretnék megosztani az örömüket. Míg Yolanda készülődésén egyre több ember lett jelen, addig Évién egyre kevesebb.
Fotós szemmel mindegyik esküvő kivételes élmény volt, új dimenziót nyitott az esküvők világában. Mint az érzelmek rajongója, a spanyol habitus játszi könnyeddséggé tette számomra az érzelmes pillanatok megörökítését, míg a finn vidék sokkal meghittebb, bensőségesebb világot tárt elém olyan fotós élményekkel, amiket sehol máshol nem tapasztalhattam volna meg, például a fagyott folyón szánozást, a lékhorgászatot, a jégtörő hajónál és jégvárban fotózást. :)
Nagyon hálás vagyok Éviéknek és Yolandáéknak, hogy bíztak a munkámban, hogy ezt átélhettem velük és megtapasztalhattam mellettük! Örök emlék marad, ahogyan az elkészült képek is bizonyítják. :)